Munkanélküli segély 2022 - álláskeresési járadék - utalása és összege

Munkanélküli segély utalás 2022

Munkanélküli segély utalás 2022

Eltörlik pár éven belül a munkanélküli segélyt !

2014. november 17. - Üdv itt

A kormány 2018-ig eltörölné a munkanélküli-segélyeket. Helyette marad a közmunka, hiszen a cél a teljes foglalkoztatottság.

A válság óta Európa nagy része inkább növelte a szociális kiadásait, hogy enyhítse a munkanélküliséget. Itthon ehelyett felpörög a közmunkaprogram, 2018-ig pedig eltörölnék a munkanélküli-segélyt.

Orbán Viktor szerint a jóléti társadalmak megbuktak, hiszen szerinte kiderült, hogy a jólét nem alapja semminek, legfeljebb a következménye. Orbán szerint ezért kell létrehozni egy munkaalapú államot, aminek az állampolgárai nem segélyből, hanem munkából jutnak jövedelemhez. A kormány már 2010-ben világossá tette: a teljes foglalkoztatottság elérése a cél, Orbán szerint a kormány így nem a munkanélküliséget, hanem a munkát támogatja.

Most kiderült, hogy négy év leforgása alatt évente negyedével csökkentenék a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat, és helyette az érintetteket a közmunkaprogramba vonnák be.

A bejegyzés trackback címe:

https://munkanelkulisegely.blog.hu/api/trackback/id/tr516910949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása